Mit sportoljon a gyerek?

Azt már a gyerekek is kívülről fújják, hogy a mozgás jót tesz testnek és léleknek, a rendszeres sport mégis csak kevesek életének része. Ennek következménye, hogy már a kisebbek körében is sokakat érint az elhízás, amiben természetesen a helytelen táplálkozás is komoly szerepet játszik. 

A baj az, hogy csak minden második felnőtt mozog rendszeresen, a többiek pedig - a rossz példával - hamar "rászoktatják" a gyerekeiket a mozgásszegény életmódra. Pedig a kicsik alapvetően nagyon szeretik az aktív időtöltést, az, hogy ezt életben tartsák - vagy ha arra van szükség, felébresszék a lelkesedést - bizony a felnőttek dolga. Érdemes minél többször olyan időtöltést biztosítani a gyerekeknek, amelyek során a együtt mozoghatnak a barátaikkal vagy a testvéreikkel, kirángatva a számítógép vagy tévé előtt ülő, elkényelmesedett kamaszokat is. Összeállításunkban olyan sportágakat mutatunk be, amelyek a fiúknak és a lányoknak is tetszhet, egész kicsi kortól kezdve.

Aerobik
• Mikortól ajánlott? Aki kedvet érez hozzá – legyen szó akár fiúról, akár lányról –, már 4-5 éves korában elkezdheti. Nagy valószínűséggel mindannyiunk lakóhelyéhez közel működik olyan aerobik csoport, ahol szívesen látják a lelkes újoncokat.
• Miért érdemes elkezdeni? Azoknak, akik szeretik a zenét és jó a ritmusérzékük, sok örömük lehet ebben a sportágban, főleg akkor, ha a művészetek sem állnak távol tőlük. A gyerekek az aerobikcsoportban új barátokra tehetnek szert és megtanulhatnak csapatban dolgozni.
• Miben segít a gyerekeknek? A rendszeresen végzett aerobik fokozza a gyerekek erőnlétét és ügyességét, miközben a koordinációs készséget is fejleszti. Javul a gyerekek ritmusérzéke, fokozódik a hajlékonyságuk, az aerob és anaerob mozgáselemek pedig komplexen fejlesztik a kicsik állóképességét.

Evezés
• Mikortól ajánlott? Az első és legfontosabb, hogy a gyerek biztos úszástudással rendelkezzen, amikor közelebbről is megismerkedne ezzel a sportággal. Különösen ajánlott azoknak, akik kortársaiknál magasabbak, végtagjaik hosszúak és izmosak.
• Miért érdemes elkezdeni? Az egész testet átmozgatja, az izomzatot pedig arányosan fejleszti. A szabadban, friss levegőn végzett mozgás segít, hogy az evezősök “kiszellőztessék a gondolataikat”, megszabadulva a felgyülemlett feszültségtől. Hazánk versenyzői igen eredményesek ebben a sportágban, ezért a tehetséges gyerekek is szép reményekkel vághatnak neki az evezős kalandoknak, ha nem riadnak vissza a megmérettetésektől.
• Miben segít a gyerekeknek? Ez a sportág számos jótékony hatással rendelkezik, melyek közül kiemelkedő az egyensúly- és ritmusérzék fejlesztése. Az evezéshez nem csak a fizikai erőnlét fontos, hanem a szellemi jelenlét is. Aki kitartóan űzi ezt a sportot, jó mozgáskoordinációra tesz szert, stabilabb állóképességgel rendelkezik. Remek közösségformáló és csapatépítő.

Síelés
• Mikortól ajánlott? A megszállott síoktatók úgy vélik, hogy ha a kicsik már stabilan állnak, megpróbálkozhatnak a síelés alapjainak elsajátításával. Hogy megóvjuk a gyerekeket a sérülésektől, ezt mindenképpen bízzuk szakértőre – Ausztriában senki nem fog meglepődni, ha ilyen kicsi gyerekkel érkezünk a pályára. Ha azonban korainak éreznénk a síoktatást az egészen kicsiknél, 3-4 éves korukban térjünk vissza a kérdésre, mert akkor már látványos fejlődés érhető el a síelőpalántáknál.
• Miért érdemes elkezdeni? A síelés garantált örömforrás mindenkinek, aki szívesen mozog a szabadban. Ez a mozgásforma tulajdonképpen a test minden izmát megdolgoztatja és erősíti, miközben jelentősen fejleszti az egyensúlyérzéket. Az immunrendszerre is pozitívan hat, csökkenti a télen gyakori betegségek kialakulását. Közösségformáló ereje sem elhanyagolható, családok és baráti társaságok számára óriási élményt jelenthet.
• Miben segít a gyerekeknek? Erősebbé és gyorsabbá válnak, javul az egyensúly- és ritmusérzékük, jobban tudnak koncentrálni, fokozódik a kitartásuk és ügyesebben tájékozódnak.

Tenisz
• Mikortól ajánlott? Akár már 4 éves kortól elkezdhető, igaz, ilyenkor a foglalkozás nagy részében játékos feladatokat és koordinációs gyakorlatokat hajtanak végre, teniszezéssel csak rövidebb időt töltenek. Aki feltűnően magas és jó labdaérzékkel rendelkezik, a versenysportban is eredményes lehet.
• Miért érdemes elkezdeni? A tenisz nem csak testi, de szellemi összpontosítást is kíván a játékosoktól, így erőteljesen fejleszti a koncentrációs képességet és a kitartást. Aki kisebb súlyfelesleggel rendelkezik, plusz kilóitól is megszabadulhat a sok mozgással járó, intenzív sportágnak köszönhetően.
• Miben segít a gyerekeknek? Aki rendszeresen teniszezik, győzni és veszíteni, illetve küzdeni is megtanul, aminek a hétköznapokban is hasznát veheti. A test izmait alaposan megmozgatja, igaz, egyesek szerint “egyoldalú sport”, ami miatt fontos, hogy kiegészítő mozgást is végezzenek a tenisszel komolyabban foglalkozók, hogy kiegyenlíthessék az egyoldalú terhelést. Újabban úgy tartják, hogy a jó tenisztudás felér egy nyelvismerettel, könnyen lehet ugyanis, hogy felnőttként a tenisznek köszönhetően köt érdekes ismeretségeket a gyerek.

Úszás
• Mikortól ajánlott? Már az egészen kicsi gyerekek részt vehetnek babaúszáson, igaz, ezeknek a foglalkozásoknak nem az úszásoktatás a céljuk. 3-4 éves kortól kezdve, amikor a gyerekek már megértik a felnőttektől kapott utasításokat, érdemes megpróbálkozni az úszás elsajátításával. Az eredményességhez azonban lényeges, hogy a kicsi ne féljen a víztől – ilyen esetekben érdemes várni még egy kicsit az uszodalátogatással.
• Miért érdemes elkezdeni? Az úszást sokan egyenesen univerzális orvosságnak tartják, mert komplexen átmozgatja a testet, és rendkívül kedvezően hat a szív- és érrendszerre, valamint a légzőrendszerre, ráadásul az ízületeket is kíméli. A víz felhajtóerejének köszönhetően nem terheli meg a testet, ezért kiváló választás lehet a túlsúllyal küzdők számára is.
• Miben segít a gyerekeknek? Az úszásnemek elsajátítása legalább olyan fontos lenne minden gyermek számára, mint megtanulni írni és olvasni, hiszen váratlan helyzetekben akár életmentő is lehet a vízbiztonság és a jó úszótechnika. Az úszás segít a helyes testtartás kialakításában, és kényelmes tempóban igen pihentető lehet.


(Photo by Brandon Morgan on Unsplash)