„Gondoskodás a smaragdszigeten" - Eszter útja idősgondozóként Írországban

– Eszter, mesélj kicsit magadról! Honnan jött az ötlet, hogy Írországban dolgozz?

52 éves vagyok, két felnőtt gyerekem van, akik már kirepültek. Évekig ápolónőként dolgoztam egy magyar kórházban, de az utóbbi években egyre inkább kiégtem. A több műszakos munka, a fizikai és lelki terhelés, az alulfizetettség... Kezdtem úgy érezni, hogy több figyelmet és törődést érdemlek én is, mint amit az otthoni egészségügyi rendszer nyújtani tud. Egy volt kolléganőm mesélte, hogy Írországban idősgondozóként dolgozik, és mennyivel emberibbek a körülmények. Elkezdtem utánanézni, és rájöttem, hogy ez pont az, amit keresek: személyre szabott gondoskodás, normális munkakörülmények, tisztességes fizetés. 

– Hogyan készültél fel erre a lépésre?

Bár volt ápolói végzettségem, úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis frissítésre, főleg a magánháztartásban történő idősgondozás terén. Elvégeztem a Home Helpers Házvezetés/Idősgondozás tanfolyamát, ami remek volt! Megtanultam, miben különbözik a kórházi ápolás és az otthoni ápolás, milyen a jó kommunikáció az idős emberekkel és családjukkal, hogyan kell kezelni a demens betegeket otthoni környezetben. Az elsősegély vizsgát is megcsináltam újra. Emellett elkezdtem angolul tanulni. Ez volt a legnagyobb kihívás. 30 év után újra elő kellett venni a nyelvkönyvet, „beülni” az online órákra. De tudtam, hogy e nélkül nem fog menni.

– Hogyan történt az álláskeresés Írországban?

A Home Helpers csapata segített a kapcsolati hálóján keresztül, illetve én magam is kerestem ír gondozási ügynökségeket online. Három helyre is jelentkeztem, mindenhonnan vissza is hívtak, ami jólesett. Végül egy dublini családot választottam, akik egy 84 éves úriembert gondoznak, aki stroke után gyengélkedett. A családdal többször is beszélgettem videochaten, megmutatták a házat, meséltek az édesapjukról. Láttam rajtuk, hogy fontos nekik a szakmai referencia és az, hogy szeretettel végezzem a munkámat. Négy hónappal később már Dublinban voltam.

– Milyen egy átlagos napod idősgondozóként?

Hétfőtől péntekig dolgozom, reggel 8-tól délután 5-ig. Patrick úr, így hívom őt, nagyon kedves, nyugodt ember, bár a stroke óta néha nehezen kommunikál. Reggelente segítek neki felkelni, mosakodni, felöltözni. Aztán közösen megreggelizünk. Imádja az ír zabkását, de néha megkívánja a magyar kakaós csigát is, amit én sütök neki. A délelőttök gyógytornával, olvasással, rádióhallgatással telnek. Készítek neki ebédet, figyelek a diétájára, kevés só, sok zöldség. Délutánonként sétálunk a kertben, ha az idő engedi, vagy társasjátékozunk. Hetente kétszer jön hozzá egy fizioterapeuta, néha a lánya is benéz. Nekem fontos a beszélgetés is. Sok történetet mesélünk egymásnak, megnézegetjük a családi fényképalbumokat. Ő büszke ír, én büszke magyar, mindketten tanulunk egymástól.

– Hogyan alakult a kapcsolatod a pácienssel és a családdal?

Az első hetekben Patrick úr kicsit zárkózott volt, hiszen megszokni, hogy valaki napi szinten foglalkozzon veled, az nem könnyű. De lassan megnyílt, és mostanra olyan, mintha a nagypapám lenne. Imádja, hogy magyar akcentussal beszélek angolul, és mindig megdicsér, ha valami finomságot főzök. A családja fantasztikus, a lánya, Mary és a fia, Sean mindig kedvesek, megbecsülnek, és ha bármi kérdésem vagy kérésem van, azonnal reagálnak. Havonta megbeszéljük Patrick állapotát, és közösen döntünk a fontos kérdésekben. Úgy érzem, nem alkalmazottként tekintenek rám, hanem olyan emberként, aki hozzájárul a család jóllétéhez.

– Hol laksz?

Patrick úr háza mellett van egy kis vendégház, ami gyakorlatilag az enyém. Egy hálószobás, teljesen berendezett, saját fürdőszobával és egy kis konyhával. Nagyon kényelmes és privát. Hétvégén ez teljesen az én terem, és szabadon jöhetek-mehetek. A család ezt biztosítja számomra, bérleti díj nélkül, ami hatalmas segítség.

– Hogyan élted meg a beilleszkedést Írországban?

Dublin egy élénk, barátságos város, bár az időjárásban nagy a kontraszt Magyarországhoz képest. Itt sokkal gyakrabban esik. Az írek rendkívül barátságosak és segítőkészek, szinte mindenki mosolyog és köszön az utcán. A nyelv kezdetben nehéz volt, főleg az ír akcentus, de mára már jól megértem őket, sőt, néha ír kifejezéseket is használok. Találtam itt magyar ismerősöket is, akikkel összejárunk, és van egy helyi könyvtári csoport, ahol idősgondozók találkoznak és cserélnek tapasztalatokat. Egyszer már haza is látogattam, és a családom is meglátogatott itt.

– Mik a legnagyobb előnyei ennek a munkának?

Rengeteg előnye van. Először is: az emberi méltóság. Itt nem száz betegért vagyok egyszerre felelős, hanem egy embert gondozok teljes odafigyeléssel. Érzem, hogy a munkámnak van értelme, amikor Patrick úr mosolyog vagy megköszöni a segítséget. A fizetés háromszorosa annak, mint amit otthon kaptam, és ebből tudok félretenni is. A munkakörülmények kifogástalanok: normális munkaidő, a hétvégék szabadok, tiszteletet és megbecsülést kapok. Plusz megtanultam angolul, megismertem egy új kultúrát, és új barátokat szereztem.

– És vannak hátrányok is?

Persze, vannak. Hiányzik a családom, az unokáim, a magyar ízek, a baráti társaság. Az írek kedvesek, de mégis más, mint otthon. Néha magányosnak érzem magam, főleg esős, szürke vasárnapokon. És persze idős emberrel dolgozni nem könnyű, mert vannak nehéz napok, amikor Patrick úr rosszul van vagy nehezen kezelhető. De ha mérlegre teszem, akkor a pozitívumok messze felülmúlják a negatívumokat.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném folytatni ezt a munkát itt, amíg Patrick úrnak szüksége van rám. Utána valószínűleg maradok Írországban, mert itt számos lehetőség van idősgondozók számára, rengeteg az idős ember, és a társadalom nagyra értékeli ezt a munkát. Lehet, hogy egy gondozási ügynökségen keresztül dolgozom tovább, vagy akár egy másik családhoz megyek. Esetleg egy-két év múlva hazaköltözöm, de akkor már anyagilag stabilan, és talán magánápolóként folytatom otthon. Egyelőre minden nap hálás vagyok, hogy ezt a lehetőséget megkaptam.

– Mit üzennél azoknak, akik idősgondozóként fontolgatják a külföldre költözést?

Ha szerettek idős emberekkel dolgozni és van bennetek empátia, akkor ne habozzatok! Persze, nem könnyű, érzelmileg és fizikailag is megterhelő munka. De ha megfelelő képzéssel érkeztek, mint amilyet a Home Helpers csapata ad, akkor sokkal felkészültebben vághattok bele. Tanuljátok meg a nyelvet legalább alapszinten és legyetek türelmesek. Az első pár hónap nehezebb, de utána minden a helyére kerül. Számomra ez az elmúlt két év egy ajándék volt, és úgy érzem, végre értékelik azt, amit csinálok. Ha te is ezt az érzést keresed, akkor irány a tanfolyam és irány a világ!