Második esély Hollandiában - Andrea története

– Andrea, mi motivált arra, hogy babysitterként dolgozz külföldön?

Harminchárom éves vagyok, és bevallom, nem 18-20 évesen döntöttem a babysitterkedés mellett. Tavaly év elején váltak el a szüleim, én pedig rájöttem, hogy az én kapcsolatom sem működik. Elvégeztem a főiskolát, volt egy irodai munkám, de valahogy minden olyan szürkének tűnt. Egy reggel felébredtem és tudtam, hogy változtatnom kell. Újra akartam kezdeni, de nem akármilyen módon. Szerettem volna olyasmit csinálni, ami értelmet ad a mindennapjaimnak. Mindig szerettem a gyerekeket, és úgy gondoltam, miért ne próbálhatnám meg ezt?

– Nem érezted magad túl idősnek ehhez a munkához?

De, eleinte igen! Amikor elkezdtem olvasni a babysitterekről, mindenhol fiatal, húszas éveik elején járó lányokat láttam. Gondoltam is rá, hogy „ez a vonat talán már elment”. De aztán rátaláltam a Home Helpers oldalára, és amikor felvettem a kapcsolatot velük, nagyon megnyugtattak. Elmondták, hogy vannak olyan családok is, akik kifejezetten tapasztaltabb, érettebb babysittert keresnek. Ez adott nekem bátorságot, hogy tényleg komolyan vegyem ezt a lehetőséget.

– Hogyan zajlott a felkészülésed?

Beiratkoztam a Babysitter/Au pair tanfolyamra, amit online végeztem el. Az elején kicsit ideges voltam, hogy vajon meg tudok-e felelni az elvárásoknak, de a tananyag nagyon jól felépített volt. Tényleg minden információt megkaptam, amire szükségem volt, a gyereknevelés alapjaitól kezdve a gyakorlati tudnivalókig. A vizsgára is alaposan felkészültem, és büszke voltam magamra, amikor átmentem. Ez volt az első alkalom évek óta, hogy valami újat tanultam, és ez nagyon jó érzés volt.

– Mesélj a családról, akikhez kerültél!

Hollandiába, Amszterdamhoz közeli kisvárosba mentem. A családban egy hatéves ikerpár van, egy fiú és egy lány, akik természetesen tele vannak energiával. Az édesanya részmunkaidőben dolgozik otthonról, az édesapa pedig egy multinacionális cégnél van, gyakran utazik. Amikor először beszélgettünk Zoom-on, azonnal szimpatikusak lettek. Őszintén elmondták, hogy olyan embert keresnek, aki nem csak vigyáz a gyerekekre, hanem valóban törődik velük, és segít a fejlődésükben. Ez nekem is fontos volt.

– Milyen volt az első találkozás a gyerekekkel?

Elképesztő! Nagyon izgatottan vártam őket a repülőtéren, amikor értem jöttek. Az ikrek elsőre kicsit tartózkodóak voltak, de amikor hazaértünk és megmutattam nekik a kis ajándékot, amit Magyarországról vittem magammal, azonnal felvidultak. Aznap este elkezdtük közösen kialakítani a napirendet, és már akkor éreztem, hogy jó döntést hoztam. A második napon már rám ugrottak reggel, hogy menjünk játszani. A gyerekek nagyon gyorsan megnyílnak, ha érzik a szeretetet.

– Milyen a kapcsolatod a szülőkkel?

Nagyon jó! Az első hetekben folyamatosan kommunikáltunk, hogy minden tiszta legyen. Mik az elvárások, mik a szabályok, hogyan szeretnék nevelni a gyerekeket. Én is elmondtam, hogy mire van szükségem, mi az, amiben támogatást várok. Most már tökéletesen megértjük egymást. Néha együtt vacsorázunk, beszélgetünk, és úgy érzem, hogy tisztelettel és megbecsüléssel kezelnek. Ez nagyon sokat jelent nekem, mert fontos, hogy egyenrangú félként tekintsenek rám.

– Mit csinálsz a mindennapokban?

Reggel én készítem fel a gyerekeket az iskolára. Reggeliztetés, öltöztetés, fogmosás, aztán kerékpárral elviszem őket. Igen, itt mindenki biciklivel közlekedik! Délután hazahozom őket, ebédelünk, aztán játszunk vagy kimegyünk a parkba. Hetente kétszer úszásra járunk, egyszer zenei foglalkozásra. Igyekszem minél változatosabb programokat szervezni nekik, mint például sütés, kézműves foglalkozások, kirándulások. Este fürdés, vacsora, és közös olvasás. A szülők megkértek, hogy takarítsak is egy kicsit, de ez abszolút belefér, nem jelent terhet.

– Mi a legnagyobb különbség az itthoni életedhez képest?

Minden! Hollandia olyan nyugodt, rendezett és biztonságos. Az emberek kedvesek, segítőkészek. Az angol nyelvtudásom eleinte elég gyenge volt, de most már magabiztosan beszélek, és lassan a hollandot is kezdem érteni. A legnagyobb különbség viszont az, hogy most minden napom értelmesen telik. Nem egy irodában ülök, számok felett görnyedve, hanem látom, ahogy a gyerekek fejlődnek, ahogy megtanulnak új dolgokat, és tudom, hogy ebben nekem is részem van. Ez boldoggá tesz.

– Volt-e nehéz pillanat, amikor kétségeid támadtak?

Persze! Az első hónapban volt egy este, amikor mindkét ikerpár nagyon csintalan volt, nem akartak engedelmeskedni, és én teljesen kimerültem. Lefekvés után sírtam, és arra gondoltam, hogy talán mégsem vagyok alkalmas erre. Másnap reggel viszont a kislány odajött hozzám, megölelt és azt mondta: "Andrea, te vagy a kedvenc babysitterem ". Akkor rájöttem, hogy egy rossz nap nem jelenti azt, hogy fel kell adnom. Azóta is vannak nehezebb napok, de tudom, hogy ez természetes.

– Hogyan alakul a magánéleted? Van időd magadra?

Igen, van! A hétvégéken általában szabadnapom van, és ilyenkor sokat utazom. Jártam már Brüsszelben, Párizsban, és persze Amszterdamot is alaposan bejártam. Beiratkoztam egy holland nyelvtanfolyamra is, ami segít a beilleszkedésben. Ismerkedtem más babysitterrel is, és kialakult egy kis közösség, akikkel találkozgatunk. Szóval egyáltalán nem érzem magam elszigetelten, sőt, aktívabb társasági életet élek, mint otthon.

– Mit üzennél azoknak, akik most hasonló helyzetben vannak, mint annak idején te voltál?

Hogy soha nem késő újrakezdeni! Nem számít, hány éves vagy, ha van benned vágy a változásra és a tanulásra, indulj el! Én is féltem, aggódtam, hogy mi lesz, ha nem sikerül, de itt vagyok, és boldogabb vagyok, mint valaha. Persze fel kell készülni rá. A Home Helpers tanfolyam nekem nagyon sokat segített abban, hogy magabiztos legyek. És ami a legfontosabb: higgy magadban! Mindenkiben ott van a lehetőség, csak élni kell vele.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Még egy évet mindenképpen itt szeretnék maradni, mert a család is kérte, hogy hosszabbítsunk. Utána talán hazamegyek, de már másként fogok a karrieremre gondolni. Lehet, hogy gyerekekkel kapcsolatos munkát keresek, vagy akár egy családsegítő képzést végzek el. Ez az időszak megmutatta, hogy miben vagyok igazán jó, és ezt szeretném kamatoztatni. De most élvezem a pillanatot, és hálás vagyok, hogy megkaptam ezt a második esélyt az élettől.

– Van-e üzeneted a Home Helpers csapatának?

Igen! Köszönöm nekik, hogy nem azt nézték, hány éves vagyok, hanem azt, hogy mennyire szeretném a dolgot és mennyire vagyok elhivatott. A támogatásuk, a tanfolyam és a segítségük nélkül most nem lennék itt. Mindenkinek ajánlom őket, aki mer nagyot álmodni és változtatni szeretne az életén. Sosem késő!