3+1 érv a mosipelus mellett

Egészségesebb, olcsóbb, zöldebb. Macerásnak tűnik, pedig egyáltalán nem az. Ha rutint szerzel, alig kerül több időbe a használata, mint az eldobható versenytársé. Ne félj tőle, ismerd meg, és legyél környezettudatosabb. Mutatunk 3+1 okot a mosipelusra. 

1. Sokkal egészségesebb

A legtöbben nincsenek tisztában vele, pedig igaz: a hagyományos, egyszer használatos pelenka olyan erős nedvszívó, hogy még a kisbaba bőréből is ki tudja szívni a nedvességet. Ez a cellulóznak és a polimernek köszönhető, amik két meghatározó alkotóelemei ezeknek az anyagoknak. Emiatt a picik bőre kiszáradhat, és nagyobb eséllyel kaphatnak el valamilyen fertőzést. A mosipelusban a gyerkőcök jobban érzik magukat, mert a textil jobban szellőzik, így alacsonyabb benne a hőmérséklet. Nincs bennük vegyianyag, ha megbízható a gyártó, akkor garantáltan természetes összetevőkből áll.

2. Jóval olcsóbbra jössz ki

A mosható pelenka egyszeri befektetés, ha egy gyerkőcről beszélünk, akkor körülbelül 50-60 ezer forintból megvehetsz egy teljes, minőségi szettet (külső és belső részekkel együtt), ami kiszolgálja őt a szobatiszta időszakig.

Ha hozzávesszük a vele járó, átlagosan két-háromnaponta szükséges mosógéphasználatot, tisztítószert, elhasznált energiát, még akkor is jóval alacsonyabb az összköltség, mintha ragaszkodnál az eldobható megoldáshoz.

3. Zöld

Nehéz lenne pontosan kiszámolni, mennyi veszélyes hulladék keletkezik egyetlen gyerkőc után, ha nem mosipelust használsz. A szám sokak szerint akár az egy tonnát is megközelítheti. A mosható megoldás ráadásul örökölhető, kölcsönadható a következő utódnak, vagy a családban, esetleg barátoknak. Ha fertőtleníted, és a szülő, akinek továbbadod, nem aggódja túl a helyzetet, akkor gyakorlatilag bárki használhatja a te gyerkőcöd után.

Ha már szóba került a zöld szempont, akkor ne is beszéljünk azokról a kis műanyag zacskókról, amelyekbe az egyszer használatos, műsoros pelusokat teszik a szülők mielőtt a kukába dobják azokat. Egészen elképesztően nagy ökológiai lábnyomot hagynak így maguk után. Nem meglepő, de ha egy szülő környezettudatos pelenkát használ, akkor jóval többet mos, mint az eldobósra szavazó társa. Ezért ha már belevágtál a zöld szemléletű pelusozásba, akkor érdemes mellé környezettudatos mosószert használnod, a „vegyszerbombának” számító öblítőket pedig érdemes elfelejtened.

3+1. Iszonyú cuki és nagyon menő

Egy baba nyilvánvalóan mindenhogy cuki, rugdalózóban, mosipelusban, egyszer használatosban és pelenka nélkül is. A mosható pelenka azonban rátesz még egy lapáttal, a gyártók ugyanis végtelen megoldást találtak ki ehhez is. Kisállatos, autós, repülős, dínós, szívecskés, színes – a lehetőségeid végtelenek. Csak győzd elviselni azt a töménytelen cukiságot, ami a viselőjéből árad majd a hordásuk közben.