Blog 1/13

– Kriszti, mesélj kicsit magadról! Hogy kerültél Németországba?

37 éves vagyok, korábban Budapesten dolgoztam egy multinacionális cégnél asszisztensként. Évekig jól ment minden, de egy idő után azt éreztem, hogy elfogyott belőlem a lelkesedés. A napi nyolcórás irodai munka, a forgalom, a stressz... Valami megváltozott bennem. Közben elkezdtem németet tanulni hobbi szinten, mert mindig is vonzott a német kultúra. Aztán egy barátnőm mesélt a Home Helpers tanfolyamairól, és hirtelen minden a helyére került. Rájöttem, hogy váltani szeretnék: olyasmit csinálni, ahol látom a munkám eredményét, ahol szorosabb emberi kapcsolatokat ápolhatok, és közben külföldön is kipróbálhatom magam. 

– Lilla, mesélj kicsit magadról! Hogyan kerültél kapcsolatba az au pair munkával?

25 éves vagyok, és mindig is szerettem a gyerekeket. Az egyetem elvégzése után egy ideig Magyarországon dolgoztam, de éreztem, hogy hiányzik valami az életemből. Szerettem volna tapasztalatot szerezni külföldön, fejleszteni a nyelvtudásomat és valami olyannal foglalkozni, ami igazán boldoggá tesz. Egy barátnőm mesélte, hogy ő milyen csodálatos élményeket szerzett au pairként, és akkor kezdtem el komolyabban gondolkozni ezen a lehetőségen. Rákerestem az interneten, és így találtam rá a Home Helpers-re. 

– Andrea, mi motivált arra, hogy babysitterként dolgozz külföldön?

Harminchárom éves vagyok, és bevallom, nem 18-20 évesen döntöttem a babysitterkedés mellett. Tavaly év elején váltak el a szüleim, én pedig rájöttem, hogy az én kapcsolatom sem működik. Elvégeztem a főiskolát, volt egy irodai munkám, de valahogy minden olyan szürkének tűnt. Egy reggel felébredtem és tudtam, hogy változtatnom kell. Újra akartam kezdeni, de nem akármilyen módon. Szerettem volna olyasmit csinálni, ami értelmet ad a mindennapjaimnak. Mindig szerettem a gyerekeket, és úgy gondoltam, miért ne próbálhatnám meg ezt?

– Eszter, mesélj kicsit magadról! Honnan jött az ötlet, hogy Írországban dolgozz?

52 éves vagyok, két felnőtt gyerekem van, akik már kirepültek. Évekig ápolónőként dolgoztam egy magyar kórházban, de az utóbbi években egyre inkább kiégtem. A több műszakos munka, a fizikai és lelki terhelés, az alulfizetettség... Kezdtem úgy érezni, hogy több figyelmet és törődést érdemlek én is, mint amit az otthoni egészségügyi rendszer nyújtani tud. Egy volt kolléganőm mesélte, hogy Írországban idősgondozóként dolgozik, és mennyivel emberibbek a körülmények. Elkezdtem utánanézni, és rájöttem, hogy ez pont az, amit keresek: személyre szabott gondoskodás, normális munkakörülmények, tisztességes fizetés.