Blog 5/10

Sokaknak inába száll a bátorsága, amikor a hőmérők higanyszála alacsonyabbra kúszik, mert azt gondolják, hogy a kinti játék után garantált a megfázás. Szerencsére ez nem igaz, mára a tudósok is bebizonyították, hogy a friss levegőn erősödik az immunrendszer, sőt, a betegeskedő gyerekeknek is jót tesz, ha - megfelelően felöltöztetve - kimozdulnak egy kicsit otthonról. 


Egészségesebb, olcsóbb, zöldebb. Macerásnak tűnik, pedig egyáltalán nem az. Ha rutint szerzel, alig kerül több időbe a használata, mint az eldobható versenytársé. Ne félj tőle, ismerd meg, és legyél környezettudatosabb. Mutatunk 3+1 okot a mosipelusra. 


Az ősz a legtöbb családban egyet jelent az iskolakezdéssel, ami nem csak a gyerekek mindennapjait változtatja meg gyökeresen a nyári vakáció után, hanem bizony a felnőttekét is. Már csak azért is, mert könnyen előfordul, hogy ők maguk is visszaülnek az iskolapadba, például azért, hogy remek lehetőségeket kínáló szakmát tanuljanak.


Előző cikkünk elsősorban a bölcsis és óvodás gyerekek szüleinek nyújtott segítséget, mostani posztunkkal pedig azoknak adunk hasznos tippeket, akik az iskolát kezdik szeptemberben - nem csak elsősöknek! Az iskolakezdés - főleg az idei évben - fokozott stresszel jár, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára....


Az ovis vagy bölcsis beszoktatás nem csak a gyerekeknek okozhat nehézséget, hanem bizony az őket kísérő felnőtteknek is. Megváltozik az addig megszokott családi menetrend, és mindenki életében fontos időszak kezdődik. Vajon tehetünk valamit azért, hogy minél fájdalom mentesebben történjen a beszoktatás?



Az elegendő mennyiségű, pihentető alvás nem csak a felnőtteknek fontos, hanem a gyerekeknek is. Hiába nem járnak dolgozni és nem kell a munkahelyükön kiválóan teljesíteniük, ahhoz hogy jó kedvük legyen, kellően tudjanak koncentrálni és nem mellesleg az immunrendszerük is jól működjön, elengedhetetlenül fontos a pihenés. 


Mint azt nemrégiben a Kormányrendeletből megtudhattuk 2020 szeptemberében átalakul a felnőttképzés. Annak néztünk utána, vajon ez mennyiben fog változást hozni a tanulni vágyók életében. Az utóbbi néhány évben rengetegen próbáltak meg új szakmát tanulni munka mellett. A könnyítéseknek köszönhetően az OKJ-s képzések segítségével bárki elkezdhetett önfinanszírozó módon új szakmát tanulni, fejlődni, amellett, hogy dolgozott is.